Olvasói kérdés - és a válasz

Egy olvasónk által felvetett kérdésre próbálunk válaszolni, amely a bűnbocsánathoz kapcsolódik. Létezik-e olyan bűn, amire nincs bocsánat Istennél? Nehéz kérdés ez, amelyet a hívő emberek többsége feltesz magának, és amely esetenként igen nyugtalanító tud lenni.

Az bizonyos, hogy "nincs ember a földön aki csak jót cselekedne és ne vétkezne", és hogy minden ember kivétel nélkül a vétkei miatt megérdemli az örök tűz büntetését. Az Istenbe vetett hit azonban menekvés a kárhozat elől, a kinyilatkoztatások elfogadása és az azok szerinti élet biztosítja az ember számára az üdvösséget, a menekvést a kárhozattól. Az evangéliumok, a Krisztus tanításáról, haláláról és feltámadásáról szóló írások egy olyan szellemi utat mutatnak, amelyek mintaként és előírásként minden keresztény ember számára mérvadóak.

Az evangélium olvasásakor felfigyelhetünk arra, hogy amikor valaki Krisztushoz fordult gyógyításért, bűnbocsánatért, sosem küldte el, hanem valamilyen csodát téve, tanítást átadva testileg és lelkileg is segített a bajba jutott emberen. Nem itélt el senkit. Csak azok maradtak a tévelygésben, akik úgy érezték, hogy a tanításaira, gyógyításaira nincsen szükségük, vagy kifejezetten ellene fordultak.

János evangéliumának harmadik fejezetéből:
"17. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
18. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
19. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának."

Érdemes a szöveget olyan értelemben is újra átolvasni, hogy a kárhoztatás görög eredetije a "krízisz" (krízis), amelyet mai szóhasználatban büntetés-nek és annak megfelelő alakjaival lehet visszaadni. Tehát bizonyos értelemben a hitetlenség maga is egy büntetés, hiszen az ember a bűnei büntetéseképpen el van zárva az igazság elfogadásától, megértésétől. És a büntetésnek ez a formája, mivel a halhatatlan lélekre hat, erősebb és félelmetesebb, mint bármely testi fájdalmat okozó büntetés. A megtérés és a szent iratok megértésének kegyelme viszont éppen emiatt mérhetetlenül nagy ajándék, hiszen nem a múlandó fizikai világban kapott tárgyi ajándék vagy vagyon, hanem olyasmi, ami egyszer és mindenkorra adatik, mindörökké.

Márk evangéliumának harmadik fejezetében ezt olvashatjuk:
"28. Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:
29. De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
30. Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne."

A zsidók jelentős része ugyanis, annak ellenére, hogy látta Krisztus csodáit és értette a tanításait, mégis elfordult tőle, és megtagadta őt is és az evangéliumot is. Nem változtattak semennyit romlott életükön, hitetlenségükön, hibás felfogásukon (az ekkoriban már általánosan elterjedt rabbinikus-talmudi életviteli előírásokon, értelmezéseken, amelyeket nyugodtan nevezhetünk tévelygésnek). Egy részük nem csak hogy közönyös és hitetlen maradt, vagy megtagadta Krisztust, hanem még az életére is tört, és egyenesen ördögtől valónak mondta Krisztust minden tanításával együtt. Ilyen körülmények közt erre mondja azt az evangélium Krisztus szavaival, hogy nem nyer bocsánatot soha.

Az Isten irgalmas és kegyelmes, tehát nem csak hogy megbocsát a megtérő embernek, de a hozzá fordulóknak kegyeket is ad, ellátja őket minden anyagi és nem anyagi dologgal amire szükségük lehet. Ezt nem pénzért vagy jócselekedetekért, hanem ingyen teszi, meghallgatva az emberek könyörgéseit és imáit. A bűnbocsánattal viszont nem szabad az embernek visszaélnie, és megtagadnia a hitet és az igazságot, azt gondolva, hogy neki innentől mindent meg szabad tennie.

A római katolikus egyház tanítása szerint a bocsánatos bűnök azok a bűnök, amelyeket az ember gyengeségől vagy önhibáján kívül követ el, nem tudva, hogy hibázik. A halálos bűnökhöz sorolhatók azok a bűnök, amelyeket az ember tudatosan követ el, és elkövetésükkel a kegyelmi állapotból is kiesik. Nem teljesen fogadjuk el, de érdemes elolvasni a katolikus lexikon vonatkozó fejezetét.

Idősebb, kevésbé liberális felfogású papok a mise elmulasztását (és ezzel együtt az evangéliumok hallgatásának, tanulásának az elmulasztását) is halálos bűnnek tartják. Ennek megfelelői (vagyis annak hangsúlyozása, hogy a hit tanulása elengedhetetlenül fontos az üdvösség szempontjából) a legtöbb egyházban fellelhetőek.

Az embernek tehát szüntelenül törekednie kell hitének és tudásának növelésére az evangéliummal kapcsolatban, hogy lélekben megerősödjön és a sötétség minden ármányával szemben helyt tudjon állni, azokat egyáltalán felismerje.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az utolsó szó Istené. Az Ítélet Napján az ember hite, minden cselekedete mérlegre kerül, és ott fog eldőlni a további sorsunk. Aki megtér, annak a megtérése előtti bűneit elnézi az Isten, viszont aki elhagyja a hitet, az olyanná válik, mintha sosem lett volna hívő. Intő példa Iskariotes Júdás is, aki apostol volt és próféta, csodatévő, ördögűző, gyógyító és tanító, és mégis elbukott, mert elárulta Krisztust. Fontos ezért minden nap könyörögni és imádkozni Istenhez, hogy erőfeszítéseink ne legyenek hiábavalóak, és az üdvözültek közé tartozzunk.

Tamási Attila - Hídfő.net