Anglia az elfajzás útján: törvényesen házasodhatnak a buzeránsok

2014.03.29 20:55

A szélsőséges, természetellenes nézeteket piedesztálra emelők még tavaly júliusban meghozták azt a döntést Angliában, melynek értelmében azonos nemű párok törvényes keretek között köthetnek majd házasságot. A szabadkőműves befolyás alatt álló uralkodó kihirdette az emberi fajt megcsúfoló új törvényt. Komoly versengés alakult ki a házasságkötő termeknél és anyakönyvi hivataloknál, mert minden deviáns pár első akart lenni ebben a feloldott tilalomban. A törvénymódosítást a kormányzó Liberális Demokrata párt és ellenzéki Munkáspárt is közös erővel támogatta. Tiltakozásának egyedül a BNP (British National Party) és a jóval kisebb befolyással bíró National Front adott hangot.

Ez a "szép" pár reméljük hamarosan gyerekeket is fogad örökbe...

Anglia ezzel elindult a pokol felé, elindult egy olyan úton, ahonnét már nincsen visszatérés. Hiszen tudjuk, Szodoma útja a halálba vezet.

Dunai István