Mindent rosszul

Mindent rosszul

Kormányunk logikátlan lépéseiből egy egész könyvtárat lehetne megtölteni. Nem mintha az előzők egy fokkal is jobbak lettek volna. Ráadásul ők maguk is voltak már előzőek. A kormány elmúlt három éves munkáját egyetlen szóval lehet összefoglalni: kapkodás!

A baj az, hogy a kapkodás vége minden esetben a hibák tömkelege. A legutóbbi már-már a hülyeség határát súrolja. Erre mondja azt valaki, hogy nem minden politika. Dehogynem! Az előző kormányok sikerrel elérték, hogy tönkretették a falvakat. Nem térek ki arra az idióta intézkedésre, hogy a városok hatáskörébe utalták annak az elbírálását, hogy mi építhető a környező falvakban, így a falvakat szó szerint elvágták az ipar telepítéstől, és arra csak a városokban adtak engedélyt. Ezt a saját településünkön is tapasztaltuk, ahol komoly szándékok voltak ipari létesítmények telepítésére, de azt a város megakadályozta, hogy saját magának zsebelje be a telephelyeket (iparűzési adókat), és láss csodát, Fideszes vezetéssel. Ezzel napi több órás buszozásra kényszerítették a falvak lakóit, egy általuk leamortizált tömegközlekedéssel. Magyar sajátosság ez manapság.

A legutóbbi intézkedésük meg egyszerűen minősíthetetlen. Meglátszik, hogy egy percet sem tudnak előre gondolkodni. Mivel szétverték a falusi és a kisebb iskolákat, ezért a falusi gyerekeknek a városokba kell buszozni. Mivel az iskolák tönkretétele miatt nagyon sok tanár lett munkanélküli, rendelkeztek arról, hogy meg kell emelni a gyerekeknek az óraszámot, ezzel kényszerítve az iskolákat néhány tanár felvételére. Csakhogy az iskolák tanárai nem szeretnének egész nap, látástól vakulásig az iskolában lenni - ami érthető is - hanem szeretnének lehetőleg még időben, délután 4-5 óra körül hazaérni. Így valamennyi iskola hogyan oldotta meg a helyzetet? Bevezették a nulladik órát szinte napi szinten. Csakhogy!

A falusi gyerekeknek, legyen akár 8 vagy 10 éves, emiatt szinte minden nap fél-öt, öt körül kell kelnie. Ki volt az az elmebeteg dilettáns ökör, aki ezt komolyan gondolta? Hogy lehet az, hogy egy kormány hoz egy intézkedést, és annak nem méri fel a következményeit? Ha pedig nem méri fel a következményeit, akkor hogy lehet bármit is rájuk bízni? Erre szokta volt mondani az idős falusi nép: még a macskámat sem bíznám rá, nem egy országot

Ez semmi egyéb, mint kapkodás. Az nagyon szép dolog, hogy most jelentősen megemelték a tanárok bérét, ezzel semmi gond nem lenne. Azok a pedagógusok, akik a gyermekeink fejébe igyekeznek némi tudást gyömöszölni, igenis legyenek megfizetve. De az, hogy egy jó intézkedést egyetlen rendelkezéssel teljesen hazavágnak, ez szintén jellemző.

Kérni, vagy felszólítani a kormányt arra, hogy ezt tegye rendbe, valószínűleg felesleges. Mert ugyebár ők mindenkinél okosabbak. Valószínűleg inkább megmagyarázzák majd, miért jó egy 10 éves gyereknek fél-ötkor kelni, és délután ötkor hazaérkezni. Mert manapság ez jellemzően magyar sajátosság.

Kemény Gábor - Hídfő.net