Megkezdte az EU-s érdekeket kiszolgáló ukrán ellenzék a felforgató tevékenységének következő szintre emelését. Amit nem sikerült diplomáciai úton elérni, azt most megpróbálják az erő útján érvényesíteni. Eszközként az ukrán ellenzék három pártjának aktivistáit vetették be, akik politikai zsoldosként munkálkodnak a helyszínen, egyes források szerint, fejenként 500 és 1000 amerikai dollárért. A nyugatiak ezt a játékot már egyszer eljátszották Oroszországban is, ahol mutatványuk csúfosan megbukott. Kijevben rend lesz hamarosan, ha kell Moszkva hathatós segítségével.
A Függetlenségi térről a tüntetők elindultak Janukovics rezidenciája felé
A Függetlenségi térről a tüntetők több száz autóval elindultak az ukrán elnök, Viktor Janukovics rezidenciájához, amely Kijev mellett található, Novije Petrovci községben.
A rendőrség azonban elállta útjukat – írják a tüntetők a közösségi hálókon.
„300 autó konvoja előre!” – írja a VKontaktye oldalán Szergej Koba, aki egy fényképet is közzé tett az autókonvojról.
Egy másik tüntető, Vitalij Umanyec a Facebookra írta ki, hogy a rendőrség elállta az autókonvoj útját, a „tárgyalások folytatódnak”.
Az ellenzék felszólítja a kormányt, hogy „hívja vissza provokátorait” az utcáról
A Batykivsina frakcióvezetője, Arszenyij Jacenyjuk bejelentette, hogy az ellenzéknek semmi köze az Elnöki Hivatal buldózerrel való elfoglalására tett kísérlethez és felszólította a kormányt, hogy „hívja vissza provokátorait” az utcáról.
Jacenyjuk szerint arról van szó, hogy Janukovics elnök be akarja vezetni a rendkívüli állapotot az országban.
Korábban a tüntetők már megpróbálták elfoglalni az Elnöki Hivatal épületét, amelyet a rendőrség visszavert.
Ukrán média: az orosz különleges alakulat megérkezett a kijevi repülőtérre
A kijevi Boriszpol repülőtéren látták az orosz Vitéz elnevezésű különleges alakulatot – tudósít az ukrán média az OPORA polgári hálózatra hivatkozva.
„Az orosz különleges alakulat 3 autóbusszal érkezett a Boriszpol repülőtérre, az Elnöki Hivatalhoz pedig megérkezett az ukrán különleges alakulat, a "Berkut” – áll a szervezet közleményében.
Ezen kívül azt is közölték, hogy a "Berkut" szétverte az Elnöki Hivatal előtt tüntetőket, amelynek sérültjei is vannak.
Az ukrán kormány a rendkívüli állapot bevezetését készíti elő
Ukrajnában hétfőtől rendkívüli állapotot vezethetnek be – jelentette be az ukrán kormány egyik forrása.
„Komoly tárgyalás folyik azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen lépéseket tegyen. A tárgyalásokon a miniszteri kabinet és az elnöki hivatal tagjai vesznek részt. Egyelőre nagy a valószínűsége annak, hogy hétfőtől rendkívüli állapotot vezetnek be. De a kérdés még nem dőlt el. Lehetséges, hogy a rendkívüli állapot csak Kijevre lesz érvényes” – mondta a forrás.
Ukrajna fel kell, hogy lázadjon – Yatseniuk
Arszenyij Yatsenyuk a Verhovna Rada ukrán „Haza” unió frakciójának vezetője bejelentette: „Vagy ők minket, vagy mi őket, Ukrajnának fel kell lázadnia. Eldöntöttük, hogy a Függetlenség terére telepitjük ki a központunkat”.
„A nyugati partnereinkhez szólunk, vezessenek be szankciókat Janukovics ellen.... Janukovics többé már nem a mi elnökünk, el kell, hogy menjen”, - mondta Yatseniuk.
A Szakszervezetek Házában, amit elfoglaltak a tüntetők, a Függetlenségi tér vezetősége kezdett el irányítani. Az ellenzék vezetői felszólították Kijev lakosait, hogy vigyenek oda élelmiszereket és meleg holmikat, és megkérték a tüntetőket, hogy engedelmeskedjenek a téren lévő parancsnokok parancsainak.
Kijev: Az ellenzék bejelentette a forradalom kezdetét
A nacionalista „Szabadság” párt vezetője, Ukrajna parlamentjének képviselője, Olyag Tyahnibok bejelentette az országos sztrájk kezdetét, fellépve a Függetlenség terén.
„Országos sztrájkot kezdünk, - jelentette be. - Ettől a perctől kezdve, a Függetlenség terén maradunk.”
A „Harmadik ukrán köztársaság” mozgalom vezetője, a Belügyminisztérium egykori vezetője, Jurij Lutsenko bejelentette, hogy a tömegtüntetések az országban már forradalommá növekedtek.
„A mi tervünk érthető: ez már nem tüntetés, nem fellépés. Ez – forradalom.”, - mondta. Válaszul több tizezer ember a Függetlenség terén elkezdték skandálni: „Forradalom!”
Az ellenzék elfoglalta Kijev városházának épületét
Az eurointegráció támogatói Ukrajnában betörtek a kijevi városháza épületébe. Erről tudósít az ukrán tévécsatorna, a «Gromagyszke TV».
Az épületben tartózkodó ellenzékiek arra szólítják fel egymást, hogy ne törjék össze a beltéri berendezést. „Nem vagyunk vandálok, európaiak vagyunk”, - jelentette be az egyik szónok, aki részt vett a spontán tüntetésen.
Kijev: az elnök adminisztrációjának épülete körüli helyzet kezd fenyegetővé válni
Kijevben, Ukrajna elnökének adminisztrációs épületénél megtörtént az összeütközés a tüntetők és a rendőrség speciális egysége között. A rendőrség könnygázt és kábító gránátot vetett be.
Az összecsapásokat maguk a tüntetők hagyták abba, élő lánccá felsorakozva a rendőrség előtt, közli az ukrán sajtó. Jelenleg az elnök adminisztrációja körül nem folynak összecsapások, de egyre több tüntető gyűlik ott össze.
A tüntetők nehezen fogják vissza a tiltakozók egy részét, akik szeretnék megverni a rendőröket. Emellett, ott nincsenek ellenzéki vezetők, és amiatt, hogy blokkolták a telefon kapcsolatot, a tüntetők nem tudnak kapcsolatba lépni a politikusokkal.
Kijevben megkezdődtek a tüntetők és a rendőrség közötti összeütközések
Kijevben, Ukrajna elnökének adminisztrációs épülete előtt megkezdődtek a tüntetők és a rendőrség munkatársai közötti összecsapások.
A Bankovoj utca felől már hallhatóak lövések, láthatóak füstfelhők. A kijevi „Társadalmi televízió” kommentátora azt közölte, hogy „megkezdődött az adminisztrációs épület ostroma”.
forrás: ruvr.ru