A felforgató, szabadkőműves erőknek sikerült Ukrajnában is szembe fordítani testvért a testvérrel. A forrongó csőcselék rárontott a rendőrökre, a maszkkal eltakart arcok mögött meghúzódó patkány karakter visítva szaladt, amikor gumibottal érkezett a válasz. A hazai cionmédia a rohamrendőrség erőszakos fellépéséről beszél. Ilyenkor egyetértenek, mindegy, hogy Fidesz vagy MSZP. A Népszabadság ugyanarról a túlzott rendőri fellépésekről vartyog, mint a Magyar Nemzet. Vartyognak a rend ellen, Ukrajna ellen és természetesen Oroszország ellen.
A Függetlenség téren sátortábort állítottak a zavargók, mintha csak valami vándornépség lennének. Az ukrán kormányfő szavait, miszerint államcsíny történt, azonnal letromfolják Washingtonból. A Fehér Ház beteges hazudozói nem ítélik el a "békés" tüntetéseket. Persze a képek láttán nehezen lehetne békés megmozdulásokról beszélni. Buldózerrel rendőrsorfalba száguldó anarchisták, futball huligánok terméskövekkel, piromániás transzvesztiták és így tovább. Internetes hír az is, hogy "leszbikus és meleg" szervezetek is részt vesznek a tiltakozó akciókban. Ki hitte volna? Hiszen a tüntetéseken készült videókat mi is láttuk. Csak azt nem értjük, hogy Klicskó, a neves sportoló mit keres ott. Pénzt? Az már sok van neki. Lehet, hogy ő is érintett a meleg-dologban? (Frissítés: bizony érintett) Szomorú tény az is, hogy a demonstrációs fertőzés Kárpátaljára is átterjedt. Ungvárra, Husztra, Rahóra, Nagyszőlősre.
Tanítási szünetet rendeltek el a felsőoktatási intézményekben, hogy minél több diák részt vehessen a patkánylázadáson. Mert ez tényleg a sötét erők lázadása, ahol az anarchista öntörvényé a főszerep. A rend fenntartóit pedig leszadistázza a világsajtó, így manipulálják a közvéleményt, így tömik tele hazugsággal az embereket. A szörnyű események kirobbantása egyértelműsíthetően a szabadkőműves és ernyőszervezetekhez köthetőek. Nézzük csak azt a tényt, kinek kedvez az erőszak szítása. A megindított folyamatok Oroszország szétverésének első állomásai.