Hídfő.netA Magyar Nemzeti Arcvonal hivatalos honlapja

A becsület egy olyan fogalom, melyet annak, aki becsületes alapjellemű, nem kell részletekbe menően megmagyarázni. A becsület az igazsághoz való ragaszkodás bármi áron és nyíltan, küzdelemre is készen. Lényege az igazság ismeretére épített belső, lelki tisztaság megőrzése, akár a legnagyobb áldozat árán is.

Ideológiáktól függetlenül minden emberi közösség méltányolja a becsületességet, elismeri a becsületes helyállást. A becsülethez kapcsolódó fogalmak, úgymint a hősiesség, a bátorság, a kitartás, a hűség, az eskü betartása, éles ellentétben áll a becstelenséggel és az ahhoz tartozó fogalmakkal, a hűtlenséggel, az eskü megtagadásával, a gyávasággal és az árulással.

Megbecsült kitüntetések voltak a francia Becsületrend, az USA Becsület érem (legmagasabb katonai érdemrend), a Magyar Becsületrend, és sok ország egyéb hasonló érdemrendjei is közismertek, melyek kiegészülnek a becsület fogalma alá tartozó elismerésekkel, a hősiesség, az áldozat vállalás, a különleges nehézségű feladatok megoldását elismerő, általában katonai jellegű kitüntetésekkel. Ez az általános elismerés bizonyítja, hogy a becsület minden ideológia felett áll, bár az ideológiák igyekeznek ezt a saját szolgálatukba állítani.

Amikor az MNA a budavári kitörés napját a Becsület Napjává nyilvánította, akkor ezeknek a felemelő fogalmaknak szándékozott egy emléknapot teremteni. A Budapestért vívott 52 napos hősies küzdelemben úgy a védősereg, mint a támadó óriási áldozatokat hozott, mindkét harcoló fél becsülettel teljesítette azt, amire felesküdött.

A védősereg parancsot kapott a legvégsőkig való kitartásra. Hitler "erődvárossá" nyilvánította a várost, és ezzel a sorsa megpecsételődött. Sztálin november 7-re már vörös zászlót akart látni a Citadella csúcsán. Mindkét főparancsnoknak voltak elfogadható érvei a parancsot illetően. De a Becsület Napja -mint emléknap- nem róluk, vagy arról az ideológiáról emlékezik meg, melynek vezéralakjai voltak. A becsület napja arról a 300 ezer hősi halottról emlékezik meg, azoknak állít emléket, akik hűen az esküjükhöz, bátran és hősiesen, vagy kevésbé bátran és hősiesen, de részesei voltak ennek a gigászi küzdelemnek. Függetlenül attól, hogy a Magyar királyi Honvédség, a Wehrmacht, az SS, vagy a Vörös Hadsereg katonái voltak. Európai fiatalok voltak mind, testvérnépek fiai, akik a sors kegyetlen játéka miatt egymás életét oltották ki.

A háború végső szakaszához érkezett, amikorra már az emberi érzések fölé kerekedett a háború kegyetlen szellemisége, amikor már nem ideológiákért, hanem a mielőbbi győzelemért, vagy a becsületes, emberi mértékkel is elfogadható vereségért harcoltak a harcolók.

A védősereg tudta azt, hogyha meg akarja tartani a becsületét, ha be akarja tartani az esküjét, akkor meg kell halnia, mert a parancsot meg nem tagadhatta. A támadó Vörös Hadsereg katonái mire eljutottak Budapestig, végig kellett nézniük elpusztított hazájukat, felperzselt orosz falvak és városok százait, eltűnt hozzátartozóik hiánya égette lelküket. Nem volt semmiféle lehetőség más megoldást találni, mint a végsőkig harcolni.

Ez eddig még nem ok arra, hogy a többi hasonló hadművelet közül ezt kiemeljük. Az 52. nap tette különlegessé ezt a küzdelmet. Amikor már 12 ezer ellátatlan sebesült, élelemhiány és hadianyaghiány terhelte a védősereget, 3 harckocsi, fejenként egy marék lőszer volt a teljes ellátmány, letehették volna a fegyvert. Senki nem ítélhette volna el őket. A 40 ezres sereg, katonák, civilek, sebesültek azonban a kitörést vállalták. Nem a menekülési vágy hajtotta őket, hiszen jól tudták, hogy 40 kilométert kellene megtenni. Igen jól felszerelt, harcedzett, jó vezetésű szovjet gyűrűt kellett volna áttörni. A legyengült seregnek harc nélkül is nehéz feladat lett volna a különösen rossz időjárás mellett ezt a műveletet sikeresen végrehajtani.

A kitörő sereg ekkor már nem a Vörös Hadsereggel állt szembe, hanem a halállal, a félelemmel, a reménytelenséggel. A kitörés egy ökölcsapás volt a halál képébe, és annak a kinyilvánítása, hogy mindenünk elveszett, csak a becsületünk maradt meg, és azt meg is akarjuk őrizni. Ennek a halál vállalása volt a biztosítéka.

300 ezer fiatal élet, háromszázezer családi tragédia, 300 ezer európai testvér. Európa szinte minden nemzetéből. Ők végrehajtották azt, amire az esküjük kötelezte őket. A védősereg és az ostromló sereg is. Európa sírt ezen a napon, siratta fiait.

Erre emlékezünk mi, a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai.

Ezen a napon elítéljük azokat, akik a történelemből semmit nem tanultak. Akik még ma is egy letűnt világ normái szerint gyűlöletre uszítanak. Az egyik oldalon azok, akik a liberalizmus megszállottjaiként mindent elvetnek, ami emberi, ami hősies, ami felemelő. Akik nem ismerik a haza, a nép, a nemzet és a társadalmi igazságosság fogalmait. Elítéljük a cionbolsevistákat, akiket még ma is csak a gyűlölet éltet. De ugyanígy elítéljük a neonáci NS kommunákat, a részegeskedő botrányokozókat és a hozzájuk csapódott árulókat, esküszegőket, szemét embereket. Ez a másik oldal - látszólag. Az antifasiszták és a neonácik édestestvérek, egymás nélkül nem élhetnek.

A Becsület napján vonulhatnak az árulók, a pojácák, a becstelenek, a szakadt NS kommunások lopott zászlók alatt és lopott jelszavakat hangoztatva, attól még nem lesznek becsületesebbek semmivel. A cionliberálisok és a cionbolsevisták hangoskodhatnak, tiltakozhatnak, ez nem segít rajuk, ők is épp oly becstelenek maradnak, mint amilyenek voltak. A végén legjobban tennék, ha összeölelkeznének az árulókkal és a kreténekkel. Végül is egyformák.

Az MNA idén is megemlékezik azokról, akik arra méltóak. Koszorúkat viszünk katonai emlékművekhez, magyarhoz, némethez, oroszhoz. A megbékélés jegyében, mint azt már évek óta megtettük.

Kassai Ferenc