Geopolitikai mozaik

Napjaink bonyolult hátterű konfliktusai gyorsuló ütemben bontakoznak ki világszerte, melyeknek elemzése során nem alkalmazható az a fajta megközelítés, hogy a nagy egészből kiemelve egy-egy térséget vagy történést, elszigetelten vizsgálunk meg. Ahhoz, hogy megértsük a folyamatban lévő és előre jelezzünk a várható jövőbeli eseményeket, úgy kell megvizsgálni a gopolitikai helyzetet, mint egy nagy összefüggő egészet. A 21. században a geopolitikát nem lehet megérteni csupán a robbanófejek számának figyelembevételével, nem lehet különválasztani a szíriai polgárháborút, vagy az úgynevezett arab tavaszt Egyiptomban, Líbiában, a pusztítást Irakban, és Kína felemelkedését vizsgálva, vagy akár a japán katasztrófát, az eurozóna válságát, az amerikai rakétavédelmi rendszert, az iráni nukleáris programot, és a Latin-amerikai változásokat önállóan kiemelve. Bár ha csak egy felületes pillantást vetünk az összképre, akkor nem látunk semmi mást, csak káoszt, azonban a helyes értelmezési modellt alkalmazva azonnal megtaláljuk a kapcsolódási pontokat.

Mindenek előtt óvakodjunk a nyugati – és a hazai – fősodratú médiától, mely ugyan többé-kevésbé tájékoztat a világ híreiről, de mindez az információhalmaz teljesen haszontalan, ha nem lehet elemezni és megfelelően rendszerezni. A túlzott mennyiségű nyers hír, egyszerűen eltelíti az agyat, ezért indokolt, hogy távol tartsuk magunkat a folyamatosan hangoztatott „terrorfenyegetettségtől”, a katasztrófák híreitől, a kereskedelmi hírcsatornák szellemi leépítő hatásától - a 'show business'-től - a hírgyárak agymosásától, a lényegtelen hírek túlhangsúlyozásától. Mindez olyan, mint egy festmény, amit közvetlen közelről megtekintve nem látunk mást, csak apró színes pontokat, de ha pár lépést hátrálunk, kibontakozik előttünk a kép teljes egésze, annak minden részlete és elvonatkoztatása, a lényeges információk összessége, és a megfelelő kapcsolat az események között. A fősodratú média éppen ezt nem biztosítja, és ez nem is célja. Korábbi oldalunkkal éveken keresztül ennek a káros jelenségnek igyekeztünk gátat szabni és kitartó munkával el is jutottunk a gondolkodó emberekhez, fontos véleményformáló felületté válva, amit ötven országból rendszeresen olvastak. Munkánkat folytatva, ezt a hagyományt megtartva kívánunk dolgozni a továbbiakban új címmel, de töretlen lendülettel.

Sokan észrevették, hogy bolygónk mára egy állandó hadiállapotba került. A jelenlegi háborút egy rendkívül befolyásos, illegálisan létező és senki által meg nem választott, viszonylag kis létszámú „globális elit” vívja, amely mélyen beágyazódik a köz- és magánszférákba és a hatalmi struktúrákba szinte a világ minden országában, de különösen az Egyesült Államokban. Ez az elit olyan, mint a rákos daganat, amelyet nem lehet eltávolítani, de meg lehet próbálni a növekedését megállítani és hatását visszaszorítani. Az emberiségnek erre a 'politikai kemoterápiára' van szüksége ahhoz, hogy elkerülje a halált és a civilizációnk pusztulását. Szükség van egy olyan gyógykezelésre, amely képes elpusztítani ezt a tumort, mely leigázza az egész világot. Ennek a betegségnek a legtisztább megnyilvánulási formája a drámai társadalmi és politikai egyenlőtlenség az Egyesült Államokban, ahol a lakosság felső 1%-ka birtokolja az ország vagyonának 35%-át, és a lakosság 90%-át alkotó szegények csak a nemzeti vagyon 25%-át. A helyzetet súlyosbítja az a tény, hogy a kongresszusi képviselők, szenátorok és a magas rangú tisztviselők pontosan a gazdagok egy százalékának szolgálatában állnak, és az egyszerű polgárok számára megnehezítik a rejtett szándékok, a hosszú távú tervek és fő célok, az elit összeesküvéseinek megértését.

Mindenek előtt világosan kell látnunk, hogy a globális hatalmi elit - amelyet a mi terminológiánk szerint, de kissé leegyszerűsítve cion-imperialistaként emlegetünk – hatalmának biztosításához és érdekövezeteinek bővítéséhez elengedhetetlenül szüksége van egy állandó ellenségképre és a folyamatos félelemérzet hangoztatására a tömegek számára. Szüksége van a háborúkra is, mint a gazdasági célok politikai akadályok nélküli megvalósítási formájára. Korábban ellenségként Németország, Japán, majd a Szovjetunió volt célkeresztbe állítva, míg a közelmúltban, mint egy madárijesztővel, „az iszlám fundamentalisták terrorista fenyegetése” nevű világméretű propagandával kívánták ezt a minőséget megteremteni. A hangsúly azonban folyamatosan helyeződik át Oroszországra és Kínára. Oroszország az elmúlt években, mit egy puffer, a „fékek és falak” módján tartja vissza a nyugati hatalmak korlátlan agresszióját, mely imperialista jellegükből adódóan azok lételeme, illetve törvényszerű következménye. Különösen Szíria és Irán tekintetében szembetűnő ez a puffer-hatás, amely nem csak diplomáciai síkon érvényesül és az ENSZ-szankciók blokkolásában, hanem katonai vonatkozásban is. Oroszország a Nyugat számára egy szilárd fal, mely alól vissza lehet vonulni, vagy aminek neki lehet rohanni és összetörni. Kína a gyors gazdasági, politikai, demográfiai és katonai növekedése miatt a globális hatalmi elit stratégiai ellenfele, ráadásul Kína fokozza jelenlétét a Csendes- és Indiai-óceánon. Ezen kívül Kína az amerikai államadósság egyik legnagyobb finanszírozója.

Az atlantizmus, mint a globális elit ideológiai pótléka

A manapság gyakran hangoztatott atlantizmus, vagy euroatlanti politikai kultúra nem más, mint a globális elit arra irányuló stratégiája, mely szerint a teljes északi féltekét „Vancouvertől Vlagyivosztokig”, egy egységes gazdasági és politikai térséggé alakítsa, amely az úgynevezett Világkormány irányítása alatt áll. Ez volt az a bizonyos Északi-gyűrű terv, amely meglehetősen előrehaladott ütemben haladt az elmúlt évszázad utolsó évtizedének végéig. Amivel a globális elit nem számolt és aminek következtében terveinek módosítására kényszerült, az Oroszországban Putyin hatalomra kerülése és Kína nagyarányú gazdasági fejlődése volt. Mivel itt generációkon átívelő tervezésről és célokról van szó, nem ez az első alkalom, hogy be kellett kapcsolniuk az „újratervezés” opciót. Amikor Churchill és Roosevelt 1941-ben aláírta az Atlanti Chartát, az általuk áhított és létrehozni szándékozott világkormány feladata az lett volna, hogy szervezze meg és támogassa a 'liberális és demokratikus' átalakítását a világnak a globalizáció által. Ennek mibenlétét és következményeit ma már jól ismerjük. A célja pedig a világ teljes természeti és ember alkotta vagyonának, a természeti erőforrások, a föld, a vállalkozások, és az infrastruktúra pénzügyi elit általi irányítása.

1945-ben Németország és Japán veresége után még láttak esélyt arra vonatkozóan, hogy a Szovjetuniót is bevonva valósítsák meg céljaikat, de 1947-re világossá vált, hogy a Szovjetunió „nem kompatibilis” számukra, a teljesen más típusú birodalomépítési szándékai miatt. 1945 után két évvel az amerikaiak rájöttek, hogy a Szovjetunióval nem tudják létrehozni a tervezett liberális világrendet és kénytelenek voltak megemészteni a tényt, hogy egy földrajzilag szűkebb 'projektben' kell gondolkodniuk. Ekkor kezdődött el a hidegháború időszaka. 1989-után, amikor a Szovjetunió gyors ütemben omlott össze, ismét lehetőséget láttak korábbi terveik megvalósítására, amelyhez a gorbacsovi és jelcini politikai vezetés megfelelő partnernek ígérkezett.

Az atlantizmus első közismert hazai szószólója Antall József volt, mindazonáltal az 1989-es változások óta nem volt egyetlen olyan magyarországi kormány sem, amelyik nem tett hűség-esküt az atlantizmus oltárán, vagyis a globálist hatalmi elit előtt. A jelenlegi külügyminiszter, aki az Orbán-kabinet Bielderberg-komiszárjának tekinthető, minden alkalmat megragad, hogy ezt kinyilvánítsa. Mint legutóbb Washingtonban a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) nevű szervezet októberi rendezvényén. A Magyar Atlanti Tanács összetételével korábban is foglalkoztunk már, amelyben - mint egy szabadkőműves páholyban - egyaránt részt vesznek a különböző, egymással – látszólag - ellentétes politikai irányzatokhoz köthető személyek. Nyilvánvaló kell legyen mindenki számára, hogy ez a politikai pártok fölött álló minőség biztosítja, hogy demokratikus úton ne kerülhessen hatalmi helyzetbe olyan erő, amely nem felel meg a globális elit elvárásainak, hiszen még a legradikálisabbnak tekinthető ellenzéki párt sem kapitalizmus-ellenes, illetve az Európai Uniót is belülről megreformálható képződménynek tartja, ami természetesen képtelenség. A jelenlegi kormány úgynevezett szabadságharca valamiféle külső ellenség ellen, amelyet az IMF, az Európai Bizottság, a hitelminősítők, vagy az EKB testesít meg, egyenesen a néphülyítés kategóriájába tartozik, mivel azok ugyanazon euroatlanti politikai kultúra képviselői (a globális elit alrendszerei), mint ahová az egész magyarországi politikai osztály is tartozik Orbán Viktorral együtt. Ez a 22 éve hatalmon lévő politikai osztály teljes nézetazonosságot képvisel abban a legendaképzésben, mely szerint a 'nyugatosságnak', az európai integrációnak és a transzatlanti együttműködésnek nincs alternatívája. (Ugyan már, miért ne lenne?) A szabadkőművesség 'B verzióját', az Orbán-kormány leváltóját megjeleníteni szándékozó Bajnai-projektet pedig éppen most építgetik gőzerővel szorgalmas vakolókezek.

A globális elit és a háborúk

Sokan és sokat írtak arról, hogy globális elit a pénzkibocsátás jogának és a központi bankok ellenőrzésének megszerezése által hogyan vette át a kormányok feletti irányítást, és a nemzetközi szervezeteken, a cégbirodalmakon és a tömegmédián keresztül miként biztosítja céljai elérését. Az elmúlt száz év és a közelmúlt háborúit vizsgálva is megállapíthatjuk, hogy kirobbantásuk közvetve vagy közvetlenül minden esetben ehhez a mindenek felett álló nemzetközi bűnbandához köthető. A régi bölcsesség szerint, ha nincs ok a háborúra, akkor meg kell találni. A háborúk, mint egy infúzió a beteg testet, úgy tartják életben ezt rákos daganatot akkor, amikor a gazdasági módszerekkel történő manipulációik akadályokba ütköznek. Úgy is mondhatnánk, hogy ha hirtelen kitörne a 'világbéke' és megvalósulna a teljes leszerelés, a világ népei - mint egy egészséges immunrendszer -, kivetnék bolygónk testéből ezt a tumort.

1945-öt fontos fordulópontnak tekinthetjük a háborúk jellegének megváltozásában. Az első nukleáris fegyverek bevetése és azok elterjedése után a korábbi, tömeghadseregekkel megvívott nagy háborúk további lehetőségei átértékelődtek. A hidegháborúnak nevezett korszak ennek, és a Szovjetunó globális elittel ellentétes birodalomépítési célkitűzéseinek a következménye. Az új típusú háborúk megjelenése, vagy más néven 'puha háborúk' korszaka napjaink sajátossága. Az elmúlt évek hírei nagyrészt arról szóltak, hogyan zajlanak a globális elit számára akadályt jelentő országokban a rendszerdöntő műveletek nyílt, vagy alig leplezett nyugati/NATO támogatással. A NATO a hidegháború csökevényének tekinthető, és korábbi szerepét bővítve, mára a globális elit első számú imperialista katonai terrorszervezetévé vált. Ennek a szerepváltásnak fontos mérföldköve Jugoszlávia szétbombázása volt, mely látványos állomása a NATO elmúlt két évtizedes keleti terjeszkedésének, a globális elit protektorátus építésének. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlítenünk azt a korábbi paktumot, mely a Szovjetunió Kelet-Közép-Európa "elengedését" és a Varsói Szerződés felszámolását arra a nyugati ígéretre alapozta, miszerint a NATO (globális elit) nem terjeszkedik kelet felé. Ezzel szemben a NATO ma agresszíven terjeszkedik a poszt-szovjet térségben, Közép-Ázsiában és Oroszország teljes bekerítésére törekszik.

Térségünk szerepe és a Status Quo megváltoztatása

Térségünk geopolitikai helyzetét vizsgálva láthatjuk, hogy hazánk perifériás államként bár nem elsődleges fontosságú, de mint kelet felé felvonulási terület és logisztikai központ mégis szükséges a Nyugat számára a rendszerben való megtartás vonatkozásában – ameddig és ahogy lehetséges. Itt megjegyezzük, hogy amerikai politikai szakértők eléggé nyíltan beszélnek arról, hogy csökkennek az amerikai érdekek Közép-Európára vonatkozóan. Kiemelt szerepe - egyelőre még -, mint a 'NATO üdvöskéjének', földrajzi helyzete miatt Romániának van, melynek vezetői meg vannak győződve arról, hogy mint Oroszország elleni hídfőállás, országuk a térség regionális vezető államává válik az Oroszország körüli blokkoló kordon kiépülésekor (a hazai 'atlantisták' is számolnak ezzel). Magyarország kiszakítása ebből a struktúrából, vagyis a Status Quo megváltoztatása csak több szerencsés tényező együttállása esetén lehetséges, amelybe a jelenlegi magyarországi politikai osztálynak már beleszólása nem lesz. Ukrajnában a „narancsosok” veresége, Szaakasvili veresége, egyes poszt-szovjet-térségbeli közép-ázsiai országok geopolitikai orientációjának megváltozása, nacionalista politikus győzelme a szerbiai választásokon azt jelzi: ha nem is radikálisan, de a szélirány változik.

Mi változtatja meg a Status Quo-t, a jelenlegi helyzetet? A kényszer. A belső kényszerítő körülmények. Az Európai Uniónak az eredeti tervezet szerint mára politikailag és gazdaságilag integrált, három fejlődési fokozatban lévő térsége ellenére egy kiegyensúlyozottan fejlődő új Demokratikus Birodalomnak kellene lennie. Ezzel szemben a szétesés ellen küzdő, gazdaságilag feszültségekkel terhes, politikailag labilis országok halmazává vált. Az eredeti stratégiai elképzelés valóban Európára volt méretezve, mely a technológiailag fejlett Nyugat-Európa, a mezőgazdasági déli államok, és a nyersanyagokkal, munkaerő tartalékokkal rendelkező Kelet-Európa egymásrautaltságára és ésszerű együttműködésére épült. Európa fejlődése, és ezzel együtt az Európai Unió fennmaradása Kelet-Európa nélkül elképzelhetetlen. Már pedig Kelet-Európa jelenleg az Európai Unió ellenfele, úgy gazdasági, mint politikai és katonai síkon is. Az Európai Unió a valóságban csupán Nyugat Európai Unió, és ez a tragédiájának az elsődleges oka. Nincs olcsó nyersanyag, munkaerő, és nincs meg a fejlődéshez létfontosságú tér, Oroszország ázsiai térségei. Európa keleti fele távolodik Nyugat-Európától, és a saját elképzelései szerint igyekszik fejlődni, melyre minden esélye megvan. Nyugat-Európa vezető országainak már a belső stabilitását is veszélyezteti ez a helyzet, és mert jól tudják, hogy a fejletlenebb, különösen a harmadik kategóriába tartozó országaiknak a felzárkóztatása megoldhatatlan feladat, le fogják rázni őket magukról. Mindazonáltal nem akarnak a határaikon sem anarchiát, sem orosz érdekeltségeket, így valószínűleg egy nemzeti jellegű, oroszellenes, zsidók által vezérelt közép-európai "független" államokból álló elválasztósávot fognak kialakítani. Erre már meg is vannak a pártok és a tervek. Az úgynevezett 'Visegrádi együttműködés' újragondolása és új tartalommal való kibővítése már ennek a műveletnek a része, melynek megvalósulása a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt gyakorlatilag kudarcra van ítélve. Ha azt a kérdést tesszük föl, hogy a jelenlegi magyarországi kormányzat mennyire van tisztában ezekkel a folyamatokkal, akkor elmondhatjuk, hogy nagyon is. A miniszterelnök nyári tusnádfürdői beszédéről készült helyszíni felvételt elemzőink megvizsgálták, és fontosnak ítélték, a kimondott és a ki nem mondott (metakommunikáció) gondolatok alapján. A kormány kapkodásának és a sokak által érthetetlen ámokfutásának - mely a hatalom koncentrációjában, a „fékek és ellensúlyok” gyengítésében, a mögötte álló vállalkozások és cégbirodalmak (pl. Simicska) agresszív térnyerésében is megnyilvánul – ez az elsődleges oka, a felkészülés a változásokra és a szabálytalan előzésre.

Ebben a történelmi helyzetben és ilyen geopolitikai környezetben történik meg új oldalunk elindítása. Korábbi oldalunkon az elmúlt néhány év propagandájával előkészítettük a társadalmi közeget a korszerű hungarizmus kibontakozására, új oldalunk célja pedig, hogy előkészítsük a társadalmi közeget a külpolitikai váltásra is. Amikor mindez megvalósul és a régi képletek helyére lép egy új, akkor jön el egy új korszak a magyarság számára.

Nyitrai Frigyes - Hídfő.net