Az elmúlt fél év mérlege

Fél évvel ezelőtt, 2012. szeptemberében az MNA három vezetőségi tagja kísérletet tett a vezetők leváltására és a Mozgalom saját hatáskörükbe vonására. Ezt megelőzően felmérték azt, hogy a csoportok közül kikre számíthatnak. Miután az eredményt számukra kedvezőnek értékelték, szeptembertől kezdve szembe helyezkedtek minden központi utasítással, és a vezetéstől függetlenül különböző műveletekbe kezdtek. A megkaparintott Jövőnk.info-n kinyilvánították a vezetőség leváltását, a Vezetőt hülyének nyilvánították és bejelentették, hogy az MNA teljes tagsága őket ismeri el új vezetőknek. Óriási politikai előrelépést ígértek és nagyszámú új belépővel számoltak. Hogy ez a művelet sikeres legyen, tudatták mindenkivel, hogy a Vezető és a fia egyedül maradtak, reménytelenül elszigetelődtek.

Ehhez képest hogy áll a mai helyzet, mi valósult meg az ígéretekből és mi várható a közeljövőben? Az MNA botrányos kettészakadásának a következményei teljes mértékben máshogy alakultak, mint azt a szakadárok vezetői elképzelték. Politikai súlyuk egyenlő a nullával, taglétszámuk csökkenő irányzatú, támogatóik cserben hagyják őket, és ami a legfájóbb számukra, súlyos belső ellentétek alakultak ki, melyek egyre kezelhetetlenebbé válnak.

Ez várható volt, mert a szakadárok eleve nem voltak egységesek. Illetve és pontosítva: voltak a szakadárok, a tudatos rombolók, és voltak a sértődöttek, akik csak a dolgokat akarták egyenesbe hozni, és voltak a megvezetettek, akiknek fogalmuk sem volt a művelet hátteréről.

A rombolók az MNA-ban soha semmilyen meghatározó szerepet be nem töltöttek be, szellemileg egy alacsony középszintet értek csak el, és a szervezéshez, az emberek meggyőzéséhez még csak nem is konyítottak, saját csoportjaik sem voltak, egy-két csatlóssal rendelkeztek. A sértődöttek viszont hosszú évek óta sokat dolgoztak a Mozgalomért, részesei voltak a hőskornak, ott voltak a táborainkban, a rendezvényeinken, és igen sok építő jellegű helyi tevékenységben vettek részt. Ők voltak azok, akik az MNA arculatát kialakították, és a vezetés leghűségesebb emberei voltak. Sértődésüknek két oka volt. Az egyik a hitbeli meggyőződésük ésszerűségének a megkérdőjelezése a Mozgalom vezetése részéről, a másik az új szellemi vezetőréteg kialakítása miatt mellőzöttnek érezték magukat. Nyilván mindkét kérdést lehetett volna tisztázni, ha ezt a helyzetet a szakadásban érdekelt árulók gyorsan ki nem használták volna. A megvezetettekkel nem is kellene foglalkozni, ők igen rövid ideje voltak a Mozgalom tagjai, semmiféle emlék, meggyőződés, közösségi érzés még nem alakulhatott ki bennük és ezért jó alanyai lettek a hazug intrikának.

Az árulók és a megtévesztettek nem hiányoznak senkinek, és ha hiszünk a Gondviselésben, azt is mondhatjuk, hogy a legjobbkor távoztak a Mozgalomból. Ha csak pár hónapot várnak, olyan információk birtokosaivá válhattak volna, melyek valóban igen jelentősek a jövő vonatkozásában. Ezek azok a személyek, akik pár hónapos, vagy éves tagság, illetve hosszabb évek semmittevése után bitorolják azt az elnevezést, melyhez lényegében sem munka, sem emlék nem köti őket. Viszont egészen más a helyzet azokkal, akiket a sértődöttség vezetett a rombolók közé. Közülük sokan több mint egy évtizede ismerik a Vezetőt, számtalan táborban, rendezvényen, mulatságban voltak együtt, volt idejük megismerni egymást. Amikor a szakadár árulók hülyének nyilvánították a Vezetőt, vajon eszükbe jutott-e a sok közös emlék, a Mozgalom hőskorának a sok nehézsége és öröme? Akkor nyilván nem, de ma már igen, és ez egy olyan beépített bomba a szakadárok világában, melyet hatástalanítani nem tudnak. Egy pezsgő, erőteljes építkezés, a politikai színtéren történő csatározások, és a jelenlegi vezetői társaság kiváló teljesítménye talán feledtetné a régi szép időket, de a valóság pontosan ennek az ellenkezője. A virtuális világban lehet egy ideig hazugságokat vetíteni az olvasók elé, de ha eljön a bizonyítás ideje, nagy baj lesz. A becsületnapi alárendelt helyzet, a más megjelent csoportosulások részéről történt leárulózás és a nagy hallgatásuk, a pár fős beszámolók és ami a legfeltűnőbb, a sértődött csoportok mindentől való távolmaradása egyértelmű bizonyítékai a teljes leépülésnek. A Magyar Remény Közösségnek nevezett valamijük (melynek a vezetősége kivétel nélkül az eredeti szervezetének az árulóiból áll), már csak a vezetőség létszámával egyenlő. A Jövőnk.info bulvárosodik, cikkeinek a döntő többsége más honlapokról átvett, és azt az egy-egy írást, amit érdemes elolvasni, a hagyományőrzők írják.

Számunkra is sajnálatos ez az állapot. Nem csak azért, mert a Mozgalom nevét viselik, hisz azt bármelyik cigány csoportosulás is felveheti, vagy azért, mert sikeresen lejáratják magukat, hanem azért, mert sajnáljuk a jó embereket, akik közéjük keveredtek. Hát érdemes volt ezért kierőszakolni a botrányos szakadást?

A Magyar Nemzeti Arcvonal 1989 a szakadárok vezetőinek a legrosszabb rémálmait is felülmúlva erőteljesen fejlődik. Nem csak létszámában (mely már megközelíti a szakadás előtti létszámot), hanem szellemileg és eszközrendszereiben is. Méltó bizonyítékként a Vezető "hülyeségére". Honlapunk olvasottsága jó, az újságunk is elismert, és nem kell ahhoz összefognunk senkivel, hogy létszámot tudjunk felmutatni. Felelevenítjük azokat az időket, amikor táborainkban ismert személyek tartottak előadásokat (Kunszabó Ferenc, Karaul táltos, és sokan mások), újra megrendezzük az országos bajnokságainkat, új dalainkat és indulóinkat a kultúrcsoport előadásában ismertetni fogjuk, és ami a legfontosabb, a folyamatos szellemi fejlődés érdekében rendszeres időközönként előadásokat tartunk. A politikai, a szervezetépítési, a propaganda és a gazdasági vezetőink kiválóan felkészült személyek, a csoportjainkat és azok vezetőit rövid időn belül olyan szintre emeljük, mely elképzelhetetlen volt a régi kereteink között.

A szakadárok többször előhozott kifogása az volt, hogy "nem történik semmi". Ez így is volt, mert valóban nem csináltak semmit, és ezért nem is történt semmi. Egy aktív, áldozatra kész tagság - mint az MNA 1989 - nem azt mondja, hogy nem történik semmi, hanem azt, hogy rövid a napi 24 óra a munkáink elvégzésére. Olyan tervek valósulnak meg, mely akkora áldozatkészséget követel mindenkitől, melyről a szakadároknak még fogalmuk sem lehet. Az új vezetés Isten ajándéka a hungarista eszmeiség számára. Ez mind nem jöhetett volna létre, ha a szakadárok nem provokálják ki a kettészakadást. Ezért ez a szakadás nem tragédia számunkra, hanem a Gondviselés ajándéka. Új távlatok, új eszmeiség, új kapcsolatrendszer.

A szakadás évfordulóin, illetve az azt követő Hűség Napja megemlékezéseink előtt mindig nyilvánosan megfogjuk vizsgálni a szakadárok és a magunk helyzetét. Csak ezek a vizsgálatok fognak a jövőben velük foglalkozni, ezeken kívül nincs semmi értelme a velük való foglalkozásnak. Ez az elmúlt fél év igen beszédes időszak volt, sok mindenre választ adott, illetve sok új kérdést vetett fel. A válaszok kedvezőek számunkra, a felvetett kérdésekre pedig jó válaszokat fogunk adni. Akik viszont a bajt maguk keresték, azok fogadják is el úgy, ahogy a sors rájuk fogja méretezni.

Kassai Ferenc - Hídfő.net