Gennagyij Zjuganov, Oroszország Kommunista Pártjának vezetője az állami televízió műsorában nyilatkozott Hugo Chavez halálával kapcsolatban, és felhívást intézett Chavez halálának nemzetközi szintű kivizsgálására. "Hogyan történhetett, hogy mind a hat dél-amerikai vezető, aki az USA érdekei ellenében cselekedett és befolyásos, független állam építésére törekszik, azonos időben és azonos betegségben szenved? Az én felfogásom szerint ez távol áll bármiféle véletlen egybeeséstől."
Zjuganov bejelentése az első "pozitív" válasz volt Nicolas Marudo tegnapi bejelentésére, amiben Hugo Chavez halála kapcsán nyilatkozott. Marudo emlékeztette az embereket a korábban Chavez által elmondottakra, miszerint Fidel Castro korábban figyelmeztette őt; vigyázzon azzal, mit eszik, mit iszik, mert az Egyesült Államok kifejleszthetett olyan technológiákat, amivel - ha politikai úton nem tudják a helyéről elmozdítani - az egészségét fogják aláásni. Maga Chavez 2011-ben a sátánnal azonosította George W. Bush-t azt követően, hogy először rákot diagnosztizáltak nála és Cristina Fernandez de Kirchner argentin elnökasszonynál.
Fidel Castro maga is számos, a CIA által elkövetett gyilkossági kísérletet élt túl, erről a 2007-ben nyilvánosságra hozott CIA dokumentumok is tanúskodnak. Vagyis valószínű, hogy Hugo Chavez egy különösen hosszú lefolyású merénylet áldozata lett.
Jelenleg több, az USA agresszív terjeszkedése ellen fellépő dél-amerikai vezető is küzd a rákkal; Dilma Rouseff, Brazília jelenlegi elnöke, a paraguayi elnök Fernando Lugo, és Brazília korábbi elnöke, Luiz Inácio Lula de Silva.
Hídfő.net