A Közel-Keleten új állam születik

A közelmúlt eseményei mutatják, hogy nemsokára egy új stabil pont fog megjelenni a Közel-Kelet térképén. Kurdisztánba csak ebben a hónapban ellátogatott több ország – Ukrajna, Örményország és Kanada delegációja, de októberben az Egyesült Államok küldöttei, augusztus végén pedig Ni Jian kínai nagykövet is látogatást tett Kurdisztánban. Ahmet Davutoğlu török külügyminiszter is Irak kurdok lakta területén vett részt egy tárgyalássorozaton, ami szimbolikus értékű, ugyanis 75 év óta ez az első alkalom, hogy török politikus a területen látogatást tett. Az iraki külügyminisztérium ezt az alkotmány megsértésének nevezte, mondván hogy Davutoğlu látogatása se nem kért se nem engedélyezett, és nem adtak neki engedélyt, hogy az ország területére léphessen. A Szíriával kiprovokált konfliktus érzékeny helyzetet teremtett Törökország számára. Egy a Kurdisztán kiszakadása által kiváltott polgárháború esetén a török állam darabokra hullana, így elképzelhető, hogy ebből a megfontolásból Törökország politikai védelmet fog biztosítani az újonnan születő Kurdisztánnak. Mivel a kurd térség szénhidrogénekben gazdag, Törökország pedig hozzáfér az azt felvásároló nyugati piacokhoz, ezért elképzelhető, hogy ezen a téren tartós egyezmény jött létre.

November 12-én a kurd térségből delegáció érkezett Iránba is, hogy egyezményt kössenek egy nagyobb volumenű gazdasági együttműködésről. A két térség közti árufogalom éves szinten így is megközelíti a 8 milliárd dollárt, így mindkét él kinyilvánította az együttműködés bővítésére tett szándékot.

2012. áprilisában Maszud Barzani, Kurdisztán elnöke látogatást tett az Egyesült Államokban. Obama a találkozó után kijelentette, hogy Barzani továbbra is „meghatározó szerepet fog betölteni Irak politikai fejlődésében”. A kurd politikus az „Irakban kialakult politikai válság kapcsán” látogatott az Egyesült Államokba, mondván hogy az amerikai kormány közbelépésére van szükség, hogy az iraki rendszer „ne alakuljon diktatúrává”. Látható, hogy az amerikai kormány közreműködik majd az iraki bábállam feldarabolásában, és teszi mindezt a „demokrácia védelme” nevében. Barzani találkozott Leon Panetta védelmi miniszterrel is. A találkozóról később közlemény nem jelent meg, és kínosan ügyeltek arra, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki. Aztán felállt az Amerika-Kurdisztán Üzleti Tanács, ami a Kurdisztán területén működő amerikai vállalatok vezetőiből áll. Barzani az USA közel-keleti külpolitikájáért felelős intézetének is vendége volt, ahol kijelentette, hogy ha tárgyalásos úton nem lehet megoldást találni a miniszterelnök kezében összpontosuló egyre nagyobb hatalom jelentette problémára, javasolni fogja népszavazás kiírását az elszakadásról. Az a tény, hogy Obama személyesen fogadta Barzanit, nem pedig az iraki delegáció részeként, arra enged következtetni, hogy az ő személyét egyfajta kurd nemzeti vezetővé akarják előléptetni.

Gazdasági vonatkozások

A térségi kurd mozgalom ellenőrzés alatt tartja az Iraki Kurdisztán egy területét, ami alatt mintegy 45 milliárd hordónyi olaj van. Ez a világ hatodik legnagyobb olajtartaléka. Emiatt Kurdisztán függetlenedésére a világ minden részén felfigyeltek, és a legnagyobb olajvállalatok akkor is hajlandóak megvetni a lábukat Kurdisztánban, ha közben a térség biztonsága teljességgel kiszámíthatatlan. Az ExxonMobil (USA) bejelentette, hogy eladná az Irak nyugati területein lévő olajérdekeltségeit, mert sokkal jobban megéri majd nekik Kurdisztánban kitermelni, ahol már most megkötötték az ehhez szükséges üzleteket. Ez egyébként tovább mérgesítette a Bagdad és az autonóm Kurdisztán közti viszonyt. A kurd képviselők megkötik ezeket az üzleteket, amiket később a kormány alkotmányellenesnek nyilvánít – a nyugati cégek pedig vállalják a kockázatot. Ez nem is meglepő, mivel az iraki olaj 60%-át a kurd területeken termelik ki. Október közepén a kurd autonóm térség elkezdett nyílt nemzetközi megállapodásokat kötni az olajkitermelésről, miközben a központi kormány magának követeli a kitermelési jogot és igyekszik ellehetetleníteni a kurd üzletkötéseket. A kurd képviselők a legkevésbé sem foglalkoznak a kormány követeléseivel, számukra a legnagyobb problémát a szállítási lehetőségek jelentik. Októberben az olajat már kamion konvojokkal kellett a török kikötőbe szállítani, mert a Törökországba tartó olajvezetékek megbízhatatlanná váltak a rendszeressé váló robbantások miatt.

Katonai és politikai vonatkozások

A 2003-as amerikai inváziót követően Barzani teljes amerikai támogatást élvezett és visszautasította az alkotmány aláírását, ami nem tette volna lehetővé a kurd térség autonómiáját. Akkor kezdődtek ez első konfliktusok Bagdaddal az olajlelőhelyekről. A kibontakozó összeütközések vérfürdőbe torkollottak, de a Peshmerga a maga 200 ezer fegyveresével elég erőt képviselt ahhoz, hogy az iraki kormány ne tudja központi igazgatás alá vonni a kurd lakta térségeket.

Jelenleg 5,3 millió kurd él Irakban, mintegy egyhatoda a teljes kurd lakosságnak. Többségük Irán, Szíria és Törökország területén él, számottevő kurd diaszpórával Örményországban, Gúziábn, Izraelben, Azerbajdzsánban, Oroszországban, Libanonban és az utóbbi években már az Egyesült Államokban és több európai országban is. Az USA és Izrael pedig könnyen ki tudják használni azt a helyzetet, hogy Irán nem ismeri el a kurdokat mint kisebbséget.

2004-ben megalakult a Szabadságot Kurdisztánnak Párt, egy Izrael által támogatott gerilla szervezet, mely rendszeresen hajt végre terrortámadásokat Irán területén és fegyveres harcot folytat az iráni hatóságok ellen. Főként Irán kurdok lakta területein működnek, de figyelemfelhívó céllal hajtottak már vége robbantásokat Irán több pontján és szoros együttműködésben dolgoznak a Törökországban szintén a kormány ellen működő kurd munkáspárttal.

Többször is nagyarányú összeütközések bontakoztak ki a központi kormányzattal mindkét országban, és 2011-ben valószínű volt, hogy ezek bármely pillanatban kiújulhatnak, miután hasonló manőverek kezdődtek az iraki határon. Akár a Kurd Munkáspátnak, a PJAK-nak is hosszú távú célja egy független kurd állam létrehozása. A PJAK első lépésként egy autonóm kurd területet akar kialakítani, ami felváltaná az iráni teokráciát és egy demokratikus, föderális kormány első lépcsőfoka lenne, ahol a kisebbségek önrendelkezése biztosított. Beleértve ebbe az Iránban élő valamennyi kisebbséget, a szunnitákat, arabokat, azerieket és kurdokat. Ez a szervezet – egyelőre – nem a kurdok többségét képviseli, de a kormányok számolnak vele a rendelkezésükre álló eszközrendszer miatt.

Szíriában az Asszád kormány viszont olyan jogokat adott meg a kurd állampolgároknak, ami korábban soha nem volt biztosított számukra. A szír hadsereg elhagyta a kurdok lakta területetek, a kormány megadta nekik a jogot, hogy maguk irányítsák a térség rendfenntartását. Így a kurd lakosság számára is egyértelművé vált, hogy a civil lakosság ellen nem a kormány követ el merényleteket, és a kurd fegyveres erők a kormány oldalán felvették a harcot a külföldről pénzelt szír lázadókkal szemben. A szír kormány lépése Ankara haragját is kivívta, ugyanis ebben az időben Törökországban már polgárháború-közeli állapotok alakultak ki a Kurd Munkáspát fegyveresei és a kormányerők közt. A török kurdoknak nincsenek biztosítva a jogaik és folyamatos harcot vívnak a függetlenégért, a szír kormány pedig önként megadta ezt a szíriai kurdoknak, ami a törökországi „kisebbséget” is radikalizálta. A török média is hosszasan értekezett a kurd nacionalizmus feltámadásáról, Szíriát vádolva azzal, hogy a török államot destabilizálni akarja.

A kurd függetlenségi törekvés mindig is kínos kérdés volt a környező államok számára – egyik sem akart egy független kurd államot, és hallgatólagos megegyezés volt érvényben arra vonatkozóan, hogy a kurd kisebbségnek soha sehol semmilyen önrendelkezést nem szabad biztosítani. Így a szír kormány lépése nem csak egy hallgatólagos megállapodás „megszegése” volt, hanem egy lépés a térség geopolitikai viszonyainak átrendezésére. Az Asszad kormány fegyveresei kivonultak a kurd lakta területekről, így kivették a nyugatiak kezéből az egyetlen ütő kártyát. Ha Asszad bukik, Szíria vallási és etnikai alapon fog darabokra szakadni, a szíriai kurd fegyveres erők pedig a független kurd állam bástyájává válnak, akik akár felszabadító erőként vonulhatnak be Törökországba, mivel a török kormány mondhatni háborút folytat a jogfosztott kurd kisebbség ellen.

Amerikai kapcsolat

A kurd kisebbség amerikai kapcsolatainak külön története van. Richard Nixon elnöksége alatt Irak a Szovjetunióhoz közeledett, így az USA elkezdte pénzelni a kurdokat, hogy harcoljanak a függetlenségükért Szaddam Husszein ellen. Ez a hosszú távú stratégia része volt, egyrészt próbálták belülről gyengíteni a rendszert, másrészt pedig igyekeztek kordában tartani a szovjet terjeszkedést. Később, ahogy a kurd függetlenégi mozgalom megerősödött és a független kurd állam már csak egy karnyújtásnyira volt, nyilvánvalóvá vált, hogy a kurd kisebbség csak egy nagyobb politikai játszma része volt, de az amerikai támogatók részéről fel sem merült a kurd állam tényleges létrehozása. Az Egyesült Államok nem akart független Kurdisztánt, így a támogatásokat visszavonták. A nyugat elárulta a kurdokat, és jelen történelmi helyzetben ez az elsőszámú lecke, amire a kurd vezetőknek emlékezniük kellene, mikor az amerikaiakkal egyezkednek.

2006 júniusában Ralph Peters, az amerikai hadsereg alezredese egy újságban arról értekezett, hogyan is nézne ki egy jobb Közel-Kelet. Ehhez egy térkép illusztráció is társult, ami a török területeket igencsak lefaragva ábrázolta, és a Közel-Kelet térképén egy új állam is volt, a független Kurdisztán, amihez további területek tartoztak a szomszédos országoktól elcsatolva - Szíriától és Iraktól. Gyakorlatilag Irak csak a mostani területeinek töredéke volt azon a térképen, tovább lebontva egy szunnita Irakra és egy arab síita államra. Ez a projekt lehet a térség destabilizálása mögötti mozgatórugó, mivel a független kurd állammal kiépített jó gazdasági kapcsolatok biztosítanák a Nyugat számára a szükséges olajkészleteket akár több évtizedre is, miközben a Közel-Kelet, Afganisztán, Pakisztán megszállása jelenti az ugródeszkát az amerikai befolyás kiterjesztéséhez Ázsia posztszovjet térségeire.

Izaeli kapcsolat

Az évek során Izrael kiképzést, eszközrendszert, és információt biztosított a kurdoknak Észak-Irakban, és a 2003-as amerikai invázió óta az iraki kurdok és Izrael közti kapcsolatok egyre összetettebbé váltak, amit már stratégiai együttműködésnek lehetne nevezni. Most Izrael és a születőben lévő kurd állam újabb közös nevezőt talált, a térség arab államainak ellenséges fellépését. Az izraeli hadsereg aktivitása egyre nő Észak-Irakban a kurd autonóm térségben. 2011 augusztusában ezeken a területeken már izraeli drónok állomásoztak, ez volt az Irán elleni műveletek egyik kezdőpontja. Barzani zöld utat adott Izrael számára, hogy a drónokat Irakba telepítsék, anélkül, hogy ehhez a központi kormányzat hozzájárulását adta volna (Bagdadnak nincs diplomáciai kapcsolata Tel Avivval). Az izraeli különleges alakulatok pedig kiképzést biztosítottak a kurd milíciák számára. Az utóbbi években Izrael állandó központokat létesített Észak-Irakban a kurd lakta területeken, elsősorban ezekről a helyekről végezték az iráni nukleáris létesítmények felderítését. A nyugati médiában több példa is volt arra, hogy Musztafa Barzani korábbi kurd vezetőt (Maszud Barzani apját) izraeli katonai tisztviselők barátjaként jellemezték

Következtetések

Kurdisztánnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy önálló állam legyen. Független hivatalok, vezetők, saját parlament, alkotmány és az ország védelmét biztosító fegyveres erők (önmagában a Peshmerga többszázezer jól kiképzett fegyveressel rendelkezik), jó gazdasági közeg és külkapcsolatok. Irakban a kurd és arab területek közt valós határvonal húzódik, működő határellenőrzéssel. Kurdisztánnak saját zászlaja, himnusza, nyelve van és a kurd szervezetekben megvan a kellő eltökéltség, hogy függetlenítsék magukat a környező államoktól. Az egyetlen, amivel Kurdisztán nem rendelkezik, az egy közös szervező erő, ami a térség országainak kurd mozgalmait összefogná. Ez az erő egyelőre nem alakult ki, mivel a függetlenedésen kívül nem létezik egyetlen közös jövőkép, amit valamennyi kurd népmozgalom elfogadna. Nem csak ideológiai síkon megosztottak, hanem közel áthidalhatatlan vallásbéli különbözőségek vannak. Iszlám, keresztény, zsidó és zoroasztriánus mozgalmak folytatnak fegyveres harcot a független Kurdisztánért, teljességgel különböző kulturális háttérrel és jövőképpel. Emiatt a most zajló folyamatnak két lehetséges végkimenetele van. Egy új, föderális alapon álló kurd állam emelkedik fel a Közel-Keleten, amely felülemelkedik az ideológiai megosztottságon, vagy egy újabb bábállam jön létre, ami az Egyesült Államok és Izrael karjaiba hullik. Mert ha a nemzeti mozgalmak nem hajlandóak elfogadni a központi szervező erőt, akkor a nyugati titkosszolgálatok majd – a háttérben – elvégzik helyettük a szervezést.

Molnár István – Hídfő.net