A kijevi metró újra megkezdte az utasok szállítását a lezárt állomásokra is. Az éjszaka folyamán a kivezényelt rendőri erők utat nyitottak a hivatalokig. Viszonylag kisebb tömegek voltak a hivatalok körül, akik megpróbálták lezárni a hivatali épületeket. A rendőrség járművekkel és rendőri erővel utat nyitott a sorfalon, majd kiszorította a területről az embereket. Néhány ezer tüntető van az utcákon jelenleg. A kivezényelt erőknek nem jelentenek semmiféle akadályt, a munka valamennyi hivatalban megkezdődött.
Eközben egy orosz honlapról megtudhattuk, hogy Moszkva a Berkut egységeinek nagyobb mennyiségű eszköz ellátást biztosított. A kijevi rendőrség mostanra több járművet, tömegoszlató gépeket és hótolót rendelt a fővárosba. A rendőri egységek a köztisztaságiakkal együtt ma reggelre az összes kordont lebontották és elhordták.
Többen a tüntetők közül azért adták fel a tüntetést, mert egyre nagyobb az ellenállás az átlag emberek részéről a tüntetőkkel szemben. Sehová nem engedték be őket melegedni, a büfék és vendéglők nem szolgálták ki őket. A terek környékén a kevés mobil illemhely, melyet a kormány sebtében tudott a helyszínre vinni már elégtelen, úgyhogy volt olyan terület, ahonnan a rendőrség köztisztasági okokból szorította ki az ott gyülekezőket, a vizelet és ürülékszag miatt.
Kisebb összeszólalkozásokon kívül semmi másról nem érkeztek jelentések. Egy ellenzéki politikus beadványára hivatkozva a nyomozóhatóságok megkezdték kivizsgálni, történt e szervezkedés a hatalom megdöntésére, mert ha igen, akkor az ellenzék vezetőit és az utcai szószólókat eljárás alá vonják. Jelenleg úgy tűnik a kormány lassan de stabilizálja a helyzetét Ukrajnában. Reméljük sikerrel járnak és a gyilkosokat és terroristákat pénzelő nyugat támogatói elismerik a vereséget és távoznak a politikai életből sebesen az USA vagy Izrael irányába.
A helyszínről a következő csatornán ad folyamatos tájékoztatást a nyugat ellenes ukrán rádióamatőrök csoportja: 3612 KHz
Nekik küldjük a következő, méltán nagysikerű számot: