Hóviharban, fényképezőgéppel

Nem okozott különösebb meglepetést a március idusára megérkezett hóvihar azoknak, akik az előrejelzéseket legalább részben komolyan vették. Az is igaz, hogy ekkora erejű viharra és ennyi hóra senki sem számított. Ennek ellenére sokan kénytelenek voltak autóba, vagy autóbuszba ülni, mert ez a munkájuk, vagy a munkahelyükről haza akartak jutni. Kényszerhelyzetben voltak, nem volt más választásuk.

Tudósítónk is a munkahelyéről indult hazafelé, Győrtől 20 km távolságban, a bábolnai úton lévő lakhelyére. Mikor elindult, még jól járhatóak voltak az utak. A percek alatt kiteljesedő hóvihar a látási viszonyokat úgy lerontotta, hogy 20 méterre sem lehetett már látni. A hóvihar, és a rohamosan emelkedő hótorlaszok miatt lelassuló forgalom, majd az elakadt gépkocsik tucatjai a különben 20 perces utat több, mint 48 órásra változtatta. Egy mélyebben fekvő útszakaszon már méteres volt a hótorlasz, és a vihar még csak akkor kezdődött (1.kép). Az országúton leálló gépkocsik igyekeztek egymás közelébe sorakozni, így a 20 km-en több tucat 10-20 gépkocsiból álló sziget alakult ki (2 -3 kép). A hóvihar orkánná erősödött, és viszonylag rövid időn belül 2-3 méteres hóakadályokat emelt, így nyilvánvalóvá vállt minden ott rekedt előtt, hogy hosszabb távra kell berendezkedniük (4.kép). Délután 6 óra volt, de késő estének tűnt az idő.

Mostanában olvashatunk pánikhangulatról, kétségbeesésről, itt azonban ennek nyoma sem volt. A gépkocsikból kiszálló vezetők és utasok összegyűltek az autóbusz árnyékában (melyben közel 100 utas volt, mert sokan állva utaztak, mivel az iskolából, munkahelyről igyekeztek haza), és megbeszélték a helyzetet. A hangulat jó volt, egy-két vaskos viccet is hallhatott a társaság. A várakozás mellett döntöttek, remélve, hogy vagy Győr, vagy a falu felől valamilyen segítség érkezik. Mivel az út felénél voltak, és az orkán erejű szélben istenkísértés lett volna elindulni bármerre (5.kép).

Mindenki a rádiókat hallgatta, a gyerekek nem fogták fel a helyzet súlyosságát, a felnőttek pedig bíztak a saját találékonyságukban (melyre a későbbiekben nagy szükség is volt). Egy ismeretlen kis győri, helyi rádió szerkesztője ráérzett a helyzet adta lehetőségre, és elkezdte koordinálni az úton rekedtek üzeneteit, és a katasztrófavédelemmel, a tűzoltósággal, a honvédséggel felvette a kapcsolatot.

Reggel 6 órára több személykocsinak és az autóbusznak kifogyott az üzemanyaga. Ezt közölték az Oxigén rádió műsorszerkesztőivel, akik intézkedtek is. A tűzoltóság küldött 3 kanna gázolajat az autóbusznak, de a terepjáró autójuk messze a céltól elakadt, így három tűzoltó több órás megfeszített gyaloglás, a hótorlaszok leküzdése után, teljesen átázva, átfázva megérkezett az üzemanyaggal. Az autóbusz utasainak egy része menedéket kapott a közeli baromfitelepen, de ott a körülmények, különösen a szag nem tetszett mindenkinek. Volt egy idősebb hölgy, aki cukorbeteg volt és nem volt nála sem a gyógyszere, sem élelmiszere. Azonnal segítséget kapott a többiektől, így különösebb gond nélkül várta meg a traktorokat, melyen a helyi gazdák a szántóföldeken keresztül (melyről a vihar elfújta a havat) mentették a rászorulókat. Nem volt ez egy gyors művelet, mert 10 km-re volt a falu, de több forduló után az idősek, a betegek és a gyerekek biztonságba kerültek.

Ezek a traktorosok igen nagyot teljesítettek (6. kép). Délután a férfiak összegyűltek, és elhatározták, hogy két-három csoportban elindulnak a faluba, mert a vihar kissé alább hagyott. Egyetlen rossz szó el nem hangzott, csüggedt ember, pláne kétségbeesett nem volt ebben a társaságban. Útközben több elakadt kocsi utasai is csatlakoztak a menethez. 10 kilométer nem a világ, még ilyen különleges időben sem. Az erősebbek törték az utat, kerülték a 2-3 méteres torlaszokat és estére mindenki otthon is volt. Később tudomásunkra jutott, hogy az ellenkező irányban elakadt kocsikban csak másnap (48 óra múlva) szabadultak ki az emberek, köztük több gyerek. Azonban őket is figyelemmel kísérte a tűzoltóság, és szükség esetére segítséget ígért.

Jellemző volt a másik kisegítése, akinek volt még üzemanyaga és meleg volt a kocsija, befogadott másokat, élelmiszerrel, itallal, plédekkel segítették ki egymást, nem szidta senki sem a kormányt, sem a honvédséget, igyekeztek megoldani maguk a gondokat. Harmadnap reggel az Oxigén rádió közölte, hogy megindultak az út felszabadítására a honvédség lánctalpasai és a honvédek, valamint a katasztrófavédelem (7-8. kép). Beolvasták azok rendszámát, akik megadták, és közölték a honvédség kérését, hogy térjenek vissza a kocsik tulajdonosai. Ekkor vált láthatóvá, hogy milyen nagy az elakadt járművek száma (9.kép). Ez megtörtént és a Győr-Bábolnai út rövid időn belül járhatóvá vált. Mindenki a legjobban teljesített.

Pánikról, és lázadozásról, kétségbeesésről beszélni, azzal telekürtölni a fél világot nem más, mint a helytállók semmibevétele. Voltak gondok, a vezetés nem volt a helyzet magaslatán, de ami ott hiányzott, azt kipótolta a sok segítőkész ember. Így aztán nem maradt vissza a tudatokban más, mint egy nagy és jól végződött kaland emléke.

Kassai Ferenc - Hídfő.net